Az improvizáció játék. Olyan játék, ahol fontos, hogy (a) jelen(ben) legyél, igent mondj a lehetőségekre, amiket az adott jelenet kínál, és merd megfogni vagy elengedni a helyzetet. Az improvizáció folyamatos figyelem: a másik fél vagy felek rezdüléseire, reakcióira, mozdulataira, szavaira, és mindeközben saját magadra.

Az improvizáció bátorság, hiszen nem tudhatod, a másik hogyan reagál a helyzetre, amibe együtt kerültetek, nem irányíthatod a jelenetet teljes egészében, csak a saját játékodat, saját döntéseidet uralhatod. Ezért fontos, hogy bízz a másikban: a szokatlan, új, váratlan, ismeretlen szituációkban add meg az esélyt magadnak és a másik játékosnak, hogy a lehető legszabadabban viselkedjetek és viszonyuljatok.

Közösségben tart, összeköt, mert adunk és kapunk, egymástól és egymásért játszunk, ezáltal olyasmi jön létre, amiről nem is álmodtál, de együtt evidens és egyértelmű, hogy lehetséges. Néha olyanokba keveredünk, amit nem is mi teszünk, hanem a közös helyzet teszi velünk, átárad rajtunk a sztori, a szituáció: az adott pillanatban létezünk, aminek akkora ereje van, hogy elfelejtjük az összes előtte és összes utána következőt. Az improvizáció nevetés, összekacsintás, csak te és én a jelenben, együtt.

Az improvizáció lehetőség arra, hogy merd magad kipróbálni, akár hibázni is, “rossz” döntéseket hozni, máshogy látni a világot, spontánnak lenni, olyan dolgokba keveredni, amikbe “igazából” nem mernél vagy nem akarnál. Lehetőség kilépni önmagadból, ezáltal akár felülvizsgálni az unalomig ismert szerepeket. Folyamatos kockázat, felelősségvállalás, kilépés a komfortzónádból, alkalmazkodás másokhoz, együttműködés. Az improvizáció majdnem olyan, mint az élet.