Mi sem tudjuk, mit teszünk 5 perc múlva! // Momentán blogolunk

Momentán blogolunk

Nem törekszünk happy endre (Fiúk ketten interjú, vol.2.)

Beszélgetés Bódy Gergővel és Rada Bálinttal

2015. november 17. - improggers

Bódy Geri és Rada Bálint a Pride-os előbemutatót követően szeptemberben debütált a Fiúk ketten című improvizációs előadással. Az „eredeti” Ketten Nemes-Takách Katával és Molnár Leventével 2 évig volt a Momentán színpadán. Ebben egy szerelmespár (férfi és nő) egy órájának lehettünk részesei, a nézők ötletei alapján kialakult egy konfliktushelyzet, amiből kibontakozott a kapcsolat. Most ugyanez történik: 100% improvizáció kb. egy órában, a nézők ötletei alapján – csak itt a szerelmespár mindkét tagja férfi.

fiuk7.jpg

A színpadra már úgy mentek fel, hogy biztosak vagytok benne, hogy megcsináljátok és jó lesz?

GERI                      Neeeem.

BÁLINT                  Nekem általában halálfélelmem van.

GERI                      Amikor már fent vagyunk, akkor nincs gond.

BÁLINT                  Amíg fel nem megyünk, addig toporgunk és folyton figyeljük, hogy mennyi az idő, mikor kezdődik...

Az előadás elején, amikor kijöttök a színpadra, egy csomó dolgot elkezdtek pörgetni a fejetekben, hogy hogy lesz, mi lehet az adott szituációból, amit a közönség ad?

GERI+BÁLINT        Nem, semmit.

GERI                      Illetve én annyit azért végig szoktam gondolni, hogy mi lehet ezzel a probléma? A nézők eldöntik, hogy mi a szituáció és azt végig gondolom, hogy Bálintnak mi lehet ezzel a problémája, neki ez miért fájhat, ez őt hogy fogja érinteni.

A karakter már megvan a fejetekben az elején, hogy ő kicsoda, honnan jött, milyen személyiségtípus vagy ez a játék közben alakul?

GERI                      Közben alakul. Pingpongozunk az infókkal és építgetjük egymást. Ez fontos volt Kata és Levi tapasztalataiban, mondták, hogy építeni kell egymást, figyelni kell a másikra. Úgy lesz jó az este, ha folyamatosan építed a másik karakterét. Semmi nincs meg előre, teljesen riasztó, de tök izgalmas.

A testiséget hogyan kezelitek?

GERI                      Alapkoncepció volt, hogy legyen benne érintés, testi kontakt.  Részben azért is, mert a felkészülés során melegek azt mesélték, hogy mivel a mindennapjaikban nem nagyon tudják kimutatni az utcán, étteremben satöbbi, ezért ha hazaérnek, akkor sokkal intenzívebbek.

BÁLINT                  Egy véleményen voltunk, hogy ezt nem lehet kihagyni egy párkapcsolati darabból.

Volt már az előadáson olyan helyzet, amin nehezen lendültetek túl?

GERI                      Igen, egyszer olyan infókat kaptunk a nézőktől, amik kiütötték egymást. Bálint azt, hogy megkörnyékezte a főnöke, de ő visszautasította, én pedig azt, hogy szeretnék édes hármast.

BÁLINT                  A legszebb az volt, hogy én bedobtam, hogy a főnököm megkörnyékezett, mire a Geri reflexből felháborodott, hogy biztos megcsalom. Utána esett le neki, hogy az ő infója, hogy kellene egy harmadik. Nagyon fura, hogy kapunk valamit, amire lenne egy elvárt reakció az aznapi közönség részéről, de közben mégis beindul bennünk valami, ami nem az, reflexből más jön.

GERI                      Amikor kiderült, hogy a főnöke megkörnyékezte, de ő nemet mondott, akkor ott álltam… A semmiből csináltam féltékenységi drámát. Végül szegény Bálint tőlem tudta meg, hogy mégiscsak belement, megcsalt. Ezt hoztam be, mert nem tudtam, hogy mi fog itt történni, ha ő tényleg nemet mondott. Rémes volt…

BÁLINT                  Volt egy rémes 10 percünk. De pont az említett tétemelés nem feltétlenül arról szól, hogy azt kell játszanunk, amit kapunk a nézőktől. Ha azt kapjuk, hogy ez egy megcsalás, a végére kiderülhet, hogy más problémák állnak a háttérben.

A magánéleti konfliktusaitokban segít, hogy a darabban problémákat próbáltok megoldani?

GERI                      Nálam visszafele működik, nagyon gyalázatos módon, amióta próbálunk, elkezdtem figyelni a barátnőmmel a veszekedéseinket kívülről. hogy én hogy reagálok, ő hogy reagál…

BÁLINT                  Nálam ez kölcsönös. Otthonról is hozok és innen is viszek haza. Bizonyos dolgokra megtanultam nem felkapni a vizet. Azt is jobban mérlegelem, hogy mi az, amiért érdemes tenni, mi az, amiből valójában nem is lenne vita, csak mi generáljuk. Egy tanulságos eset volt, az egyik előadáson valamit félreértettem…

GERI                      Az történt, hogy Bálint megkérdezte, van-e valakim, amire én azt feleltem, hogy „bárcsak”. Ez volt a hiba, mert én azt gondoltam, bárcsak valaki más is érdekelne, nemcsak ő, lennék olyan faszagyerek, hogy ne legyek egyedül, amit ő úgy értett, hogy mással akarok lenni. És kaptam egy pofont.

BÁLINT                  Utána bárkit kérdeztem a közönségből, mindenki azt mondta, hogy a Gerinek volt igaza, én értettem félre. Ilyesmit lehet hazavinni: nem kell mindenre azonnal, csípőből tüzelni. Otthonról is hozunk szerintem nagyon sokat vitákból.

GERI                      Igen, a barátnőm például eljött a bemutatóra. Csókolóztunk a színpadon Bálinttal, simogattuk egymást, amire azt mondta, hogy nem érdekli. Az viszont zavarta, hogy a mi életünket látta kiterítve a színpadon. Annyira magamból építkezem, mivel nem vagyok színész, és erre ő nem adott felhatalmazást. Úgy durcáskodom, mint otthon, úgy ordítok, úgy hízelgek, úgy adok puszit és mondta, hogy ő ezt nem akarja látni, neki ez gyomorba vágó. Ki is ment az előadás alatt.

Szerinted ez máshogy működik, ha képzett színész vagy?

BÁLINT                  Szerintem maga az improvizáció, mint műfaj, nagyon kevés teret ad a klasszikusabb értelemben vett színészetnek. Mert nincs idő. Geri feltesz egy kérdést és nem lehet nem válaszolni, azonnal kell reagálni, nem tudom végiggondolni a lépéseket. Egy idő után meg azt mondja az ember, hogy igenis van csönd és igenis végiggondolom. És az szabadít fel, hogy én mint játszó végiggondolom, hogy erre most mit fogok mondani.

GERI                      Zsuzsinak ez is egy nagyon fontos tanácsa volt. Az elején folyamatosan szópárbajoztunk Bálinttal, amire azt mondta, hogy álljunk meg, maradjunk csöndben, higgyük el, hogy amit nem mondunk ki, az a néző fejében lejátszódik és nagyon hálás lesz érte. Hagyjuk a nézőnek is leülepedni, hadd pörgesse magában az alternatívákat. Egy normál veszekedésben sem szópárbaj van, hanem az egyik fél visszavonul, elkezd netezni, kimegy a konyhába, eszik valamit, visszajön és még robban egyet.

Olyan esetben, amikor vitáztok, megalázzátok, megbántjátok egymást a színpadon, el tudjátok engedni vagy a valós személyiségetek is sérül?

GERI                      Nem sérülök, le tudom választani magamról, de én azokon szoktam agyalni, hogy miért ilyeneket mondtam, mit kaptam vissza, mi történt velem, mit tanultam. Azért mégiscsak ember vagyok fent a színpadon és nemcsak színész.

BÁLINT                  Igen, én is végiggondolom utána, hogy miért esett rosszul az adott jelenetben az a mondat, miért volt egy fájó pont. Ez a része egy privát dolog saját magammal, mint valami pszichodráma.

Előadás után szoktatok ezekről beszélni egymással?

BÁLINT                  Amikor nagyon durván egymásnak esünk, akkor azért megbeszéljük, de csak az est tükrében. A többit, azt inkább magunkban, hazafelé.

GERI                      Egyébként az előadás vége ezért alakult úgy, hogy a nézők kérdéseket tehetnek fel a karaktereknek. A spanyoltanárom eljött a legeslegelső előadásra, és mondta, hogy nagyon tetszett neki, csak annyira megérintette, hogy egy gombóccal a gyomrában ment haza. És jó lett volna valami levezetés, feloldás vagy beszélgetés. Ezután előjöttem az ötlettel Bálintnak, hogy mi lenne, ha a végén kiülnénk, még szerepben, és a nézők azt kérdezhetnének tőlünk, amit csak szeretnének. Szerintem azért kell nagyon ez a lezárás, mert biztos vagyok benne, hogy minden előadáson kap két-három olyan mondatot minden néző, ami gyomron vágja. Ha utána ez nincs feloldva, és nem azzal távozom, hogy ki lett beszélve, az nem jó.

BÁLINT                  Meg ez egy kis közelítés is a néző felé. Ez azért egy nem annyira interaktív előadás, mint mondjuk akár a Mozaik, akár a RögvEst, vagy bármelyik Momentán-darab.

GERI                      És nagy változás Katáék Kettenjéhez képest, hogy mi nem törekszünk mindenképpen happy endre.

BÁLINT                  Ez is nézői visszajelzés volt nálunk, egy csúnya veszekedés utáni kibékülésre, hogy szét kellett volna mennünk, nem kellett volna együtt maradnunk a végén. Akkor rájöttünk arra, hogy néha az a happy end, hogy szakítanak.

Ez nem egy protest darab (Fiúk ketten interjú, vol.1.)

Beszélgetés Bódy Gergővel és Rada Bálinttal

Bódy Geri és Rada Bálint a Pride-os előbemutatót követően szeptemberben debütált a Fiúk ketten című improvizációs előadással. Az „eredeti” Ketten Nemes-Takách Katával és Molnár Leventével 2 évig volt a Momentán színpadán. Ebben egy szerelmespár (férfi és nő) egy órájának lehettünk részesei, a nézők ötletei alapján kialakult egy konfliktushelyzet, amiből kibontakozott a kapcsolat. Most ugyanez történik: 100% improvizáció kb. egy órában, a nézők ötletei alapján – csak itt a szerelmespár mindkét tagja férfi.

 

Hogy jött a Fiúk ketten ötlete?

GERI                      2014. december 22-én vasárnap felébredtem és megkérdeztem magamtól, miért nem játsszuk a Kettent két fiúval. Így kezdődött.

Miért pont Bálint lett ebben a partnered?

GERI                      Először a szűkebb Momentán Társulatban gondolkodtam, de Levi el volt kötelezve Katának a Kettenben, Bence, Attila és Barna pedig túlságosan be voltak fogva akkor egyéb előadások miatt, az életük miatt stb. Nagyon elkeseredtem, mondtam a barátnőmnek, hogy Barna sem tudja vállalni, és ő dobta fel, hogy miért nem kérdezem meg Bálintot. Úgyhogy felhívtam a Bálintot.

Bálint, azonnal igent mondtál Geri hívására? Nem volt benned para?

BÁLINT                 Igen, azonnal. És dehogynem! Ki kell menni a színpadra és egy órán át csinálni valamit úgy, hogy fogalmunk sincs, mi fog történni. Nincs olyan opció, hogyha nem jön be, amit csinálok, akkor majd lemegyek és fölmegy más a színpadra. Ezért a forma nagyon megijesztett.

Geri, neked mennyire volt fura visszaállni a játszók közé?

GERI                      Azt hittem, hogy rosszabb lesz. Nagyon érdekelt ez az előadás-típus, irigykedve néztem Katáékat és azt gondoltam, hogy másban nem játszanék, nagyon jól elvagyok a műsorvezetéssel, de a Kettenben igen! Aztán nagyon megijedtem, amikor Bálint igent mondott. De megmondom őszintén, hogy nagyon sokat nyertem a Bálinttal. Azt gondolom, hogy nem lett volna egyik Momentánossal sem ilyen, sokat számít Bálint színész agya, a karaktere, a gondolkodása tök laza.

BÁLINT                                Szerintem kellően ismertük egymást, de nem eléggé. Talán ez egyszerűsítette a munkát. Az ügy volt a lényeg, ez az előadás, nem a korábbi benyomások egymásról.

A civil életeteket hogyan érinti, hogy a Fiúk kettenben meleg párt alakítotok?

BÁLINT                                Mivel én nem vagyok meleg, ezek nem az én hétköznapjaim, az én fejemben sokkal inkább az van a színpadon, hogy ez egy párkapcsolat és a Gerivel játszunk. Küzdünk egy kapcsolatért, próbálunk megtartani egy szerelmet, megoldani egy problémát.

GERI                      Engem is igazából a párkapcsolat pszichológiája érdekel, nem a meleg párkapcsolaté. Kaptunk egy blogbejegyzést egy lánytól: hazajöttem a Momentán előadásáról és rájöttem, hogy tök mindegy, hogy milyen párkapcsolatban vagy, hogy fiúval vagy lánnyal, ha nem vagytok őszinték, el van cseszve az egész. Igazából ez lenne a lényege ennek az estnek, hogy egy idő után legyen teljesen off, hogy ezt két fiú játssza. Egy párkapcsolatról van szó, ha nem vagy őszinte, hazudozol, akkor az rossz lesz.

BÁLINT                                Ez nem egy protest darab.  Nem azt várjuk, hogy ettől majd Magyarországon lesz melegházasság vagy bármi változás történik.

GERI                      Azt gondolom, hogy nyilván a melegek szívéhez közelebb áll, ha a Kettent két fiú játssza, még akkor is, ha a végén lényegtelen, hogy meleg kapcsolatról szól vagy hetero kapcsolatról. És nekem azért van egy olyan titkos célom, hogy kicsit ez egy érzékenyítő előadás legyen. Bár félek, hogy pont azok nem fognak eljutni ide, akik nagyon homofóbok. Viszont már önmagában az nagyon fontos, hogy a Momentán játszik egy ilyen előadást.

BÁLINT                                Én azért mondom, hogy ez nem protest, mert nem kürtöljük tele a sajtót, nem akarunk semmit megmondani. Az est is úgy alakul, épp annyira lesz meleg, amennyire a közönség akarja.

Kitől kértetek tanácsot a felkészüléshez?

GERI                      Beszéltünk Milánnal, aki melegjogi aktivista, ő a melegvagyok.hu főszerkesztője. 

BÁLINT                 Az egész hátterét az ő segítségével, nem mondom, hogy tökéletesen, de magunkévá tettük. Például hogy milyen problémák merülhetnek fel egy meleg párkapcsolatban, hogyan működik a gyerekvállalás, nagyon sok olyan dolgot átbeszéltünk velük, amivel lehet foglalkozni az előadásokon. Házon belülről pedig Nemes-Takách Kata, Molnár Levi és Várady Zsuzsi segítettek. Zsuzsi dramaturg szemmel azzal kapcsolatban tudott sokat segíteni, hogy az egy órát hogyan tudjuk hasznosítani. Az elején sokszor egy bizonyos témakörben pörögtünk, mint a búgócsiga, mindig visszatértünk hozzá. Zsuzsi mondta, hogy nem hasznos harmadszor, negyedszer is visszatérni és csak ugyanazt ismételgetni. Hiába csináljuk ezt a kapcsolatainkban is, a téma egy idő után elfárad, ha a színpadon nem lépünk tovább.

GERI                      Zsuzsi mesélt a tét-emelésről: mit vár a néző, milyen elképzelések vannak a fejében, státuszokról. Kata és Levi pedig a saját tapasztalataikat, tanulságaikat osztották meg a Kettenről.

A tétemelés mit jelent?

GERI                      Hogy a néző mindig kapjon valami új infót, új ingert. Ne ugyanazt a kört fussuk, és ha vissza is jön ugyanaz a téma, emeljünk más szintre, legyen valami új információ, új érzés. És fontos, hogy ne blokkold a másikat.

BÁLINT                                Leviék ezt azzal spékelték meg, hogy visszább lehet menni oda, hogy a ketchup a baj, vagy hogy nem vásároltál be, csak akkor annak valami érzelmi tétje legyen. Nem feltétlenül úgy emelünk tétet, hogy te megcsaltál, én meg nem is vagyok meleg. Ha nem tudsz úgy trompfolni, akkor lehet így is, hogy pl fizesd be azt a csekket, az nekem rohadt fontos volt, mert emiatt nem tudom elkezdeni az egyetemet. Leviéktől sokkal gyakorlatibb dolgokat kaptunk.

Milyen játékokkal készültök fel az előadásra, hogyan tudjátok trenírozni magatokat?

BÁLINT                 A forma adott volt, nem kellett kísérleteznünk, tudtuk, mi a végpont, ahová el akarunk jutni egy előadás során. Először elkezdtünk játszani, 8-10-15-20 percet. Nem feltétlenül meleg párt, lehettünk testvérek, munkatársak, lakótársak. Egyszer volt, amikor észre sem vettük az órát és 40 percnél jártunk. Akkor megnyugodtunk, hogy fog ez menni. Utána Zsuzsiék segítettek, hogy amikor már tényleg végig tudjuk játszani egy est hosszúságát, akkor annak minősége is legyen.

GERI                      A próbák során megtanultunk egymástól egy csomó mindent. Hogy gondolkozik a másik, hogy építkezik a másik, hogyan reagál a másik, milyen infókra milyen válaszokat ad.

BÁLINT                 Nagyon sokat tanulunk magunkból is. Valójában abból építkezünk, hogy egy ilyen helyzetet a magánéletben ki hogyan kezelne. Az elején nagyon dominált, nagyon egy az egyek voltunk magunkkal. Most már van mögöttünk, mindennel együtt 15-20 Ketten, és egy idő után rájöttünk a saját formáinkra és korlátainkra, és dafke próbálunk ellene menni.

GERI                      Erre is Zsuzsi mutatott rá. Megnézett három próbát és mondta, hogy nagyon tetszik, nagyon szereti, de mindig én vagyok a tank, aki megyek-megyek, és a Bálint pedig hárít, kibújik, védekezik. A saját személyiségeinket jelenítettük meg, és fontos volt, hogy elkezdjük megugrani a korlátainkat.

BÁLINT                                Volt egyszer olyan est, amikor én nagyon kaptam az ívet, földbe lettem döngölve, és utána döntöttem úgy, hogy akármi lesz, a következő alkalommal, amikor azt érzem, hogy falhoz kenne, nem fogom hagyni. Nem azért, hogy visszaadjam neki az előzőt, hanem mert a karakterek így színesednek. Egy-egy probléma megoldására új utakat próbálunk ki, mint ami zsigerből jönne.

Minden hegedűs tud brácsázni

Interjú Jónás Vera énekesnővel

Egy-két hét múlva itt a szeptember, és izgalmasnál izgalmasabb előadásokkal vár mindenkit a Momentán Társulat! Ám addig is még a nyár utolsó heteiben visszaidézzük a kapolcsi hangulatot: ezúttal Jónás Verával olvashattok interjút. A Művészetek Völgyében a Momentánnal együtt játszottak egy koncert erejéig. Nézzük a válaszait.

Mi jut eszedbe az improszínházról?
Lélekjelenlét, fókusz, egymásrahangoltság.

Hány Momentán előadáson voltál már?
Összesen azt hiszem hármon. 

Életedben egy helyzet, amikor improvizáltál (kivágtad magad).
Egyszer megkértem a kalauzt egy vonaton, hogy intézze el, hogy lelassítson a vonat az út egy pontján, hogy le tudjak ugrani. Idáig minden "rendben" is volt, csak fenthagytam a táskám, így életem egyik legkalandosabb hazautazása kerekedett a történetből, stoppolással, a saját otthonomba való betöréssel és némi pénz kunyerálásával egybekötve.

Spontán vagy előre megtervezve élsz?
Egyiket se lehet a másik nélkül szerintem. A kettő együtt alkot kiegyensúlyozott és izgalmas életet.

Mi motivál a munkádban?
Van egy pont, amikor megérzem, hogy valami irdatlan jól sül el. Ez lehet koncerten, próbateremben vagy egyedül a gitárommal otthon, amikor egy dal pl. megtalálja a helyét. Olyan, mint amikor egy étel pont tökéletesen el van találva. Folyamatosan ezt az érzést keresem, hogy újra és újra átélhessem.

Mikor érezted magad legkreatívabbnak életedben? És mikor legkevésbé?
Ilyen pillanatokra pont nem emlékszem, csak azt tudom, hogy valamiért az álmaimban mindig elképesztő jó dalszövegeket írok, aztán felébredek és kiderül, hogy teljesen használhatatlanok.  

Milyen közegben vagy a legkreatívabb?
Ahol nyitottság, tehetség és figyelem van.

Innováció vagy hagyomány?
Hagyomány nélkül nem nagyon tudnánk innovációról beszélni, a kettő oda-vissza táplálkozik egymásból szerintem.

Mondj egy viccet!
Tegnap hallottam: Minden hegedűs tud brácsázni, de nem minden brácsás tud brácsázni. 

Woody Allen vagy Ben Stiller?
Hm, Edward Norton.

Hogyan próbálnád megértetni egy csapat majommal, hogy mi az improvizáció?
Sehogy, éppen nekünk kéne a majmoktól tanulni ezt-azt.

Kérdés vagy válasz?
Mindegy csak legyen konkrét.

Kíváncsiság nélkül nem érdemes

Interjú Al Ghaoui Hesna újságíróval

Al Ghaoui Hesna, a Bábel című műsor szerkesztő-műsorvezetője az Európai Fejlesztés Évének keretében volt a Momentán udvar vendége. A közös műsor nagyon izgalmasra sikerült, erről az Index már közölt egy cikket. Mi a már jól ismert kérdéseinket tettük fel Hesnának az improvizációról, interakcióról, játékról. Lássuk a válaszokat!

 

Fotó: Juhász Éva

Mi jut eszedbe az improszínházról?
A Momentán - valószínűleg azért, mert ennek a társulatnak köszönhetően találkoztam először ezzel a műfajjal.

Hány Momentán előadáson voltál már?
Legalább hét előadáson.

Életedben egy helyzet, amikor improvizáltál (kivágtad magad).
A háborús forgatások során folyamatosan improvizálnom kellett, mert ott aztán adódtak váratlan helyzetek. Az egyik alkalommal sehogyan sem sikerült közvetlenül a frontra eljutni, a hadsereg szigorításai miatt, miközben a szerkesztő odahaza húsz perces részletes riportot várt tőlem az adott konfliktusról. Két nap kétségbeesés után bevillant az ötlet, hogy ne ragaszkodjak a megszokott tudósítói panelekhez és csináljak egy nagyon szubjektív "háborús naplót" arról, hogy tulajdonképpen milyen média történelmi helyzetbe csöppentem (ilyen szigorítás ugyanis előtte egyáltalán nem volt jellemző) és arról csináltam húsz perces anyagot, hogy hogyan dolgozik a sajtó - és több száz, hozzám hasonlóan frusztrált haditudósító - a front szélén várakozva, miközben egy-két kasszám rakéta azért mégis becsapódik közénk, mit tesznek a szemfüles riporterek és hogyan ügyeskednek, hogy a képtelen helyzetben azért elcsípjenek egy-egy exkluzív sztorit. Végül ez lett az egyik legsikeresebb riportom.

Spontán vagy előre megtervezve élsz?
Elég spontán módon, ami azért kezd megváltozni azóta, hogy megszületett a kislányom, Neda. Mert ugyebár ilyenkor fontos a rendszer a mindennapokban, ugyanakkor kisgyerek mellett kell igazán megtanulnia improvizálni az embernek! A legváratlanabb helyeken és helyzetekben kellett megoldanom peluscserét és szoptatást! De ezek igazi maradandó emlékek lesznek! :)

Mi motivál a munkádban?
A kíváncsiság. Kíváncsiság nélkül nem is érdemes újságírással, műsorkészítéssel foglalkozni. A háborús forgatások során elképesztő motiváció volt az is, hogy a történelem alakulásának a közepébe csöppenhettem, a szemem láttára formálódott sokszor egy-egy ország sorsa, olyan emberekkel beszélgethettem, akik maguk alakították a történelmi eseményeket. A Bábel műsor készítése során pedig az az igazi motiváció, hogy elképesztő emberi sorsokkal találkozom, olyan emberekkel, akiktől én is rengeteget tanulhatok - legyen szó olyan valakiről, aki 30 évet töltött a halálsoron ártatlanul, vagy éppen olyanról, aki pénz nélkül él 13 éve, és nagyon jól boldogul.

Mikor érezted magad legkreatívabbnak életedben? És mikor legkevésbé?
Legkreatívabbnak akkor, amikor szabad kezet kapok, és amikor olyan témán dolgozhatom, ami igazán érdekel, beszippant, amiről napokon át tudnám kérdezgetni az interjúalanyomat. De az is igaz, hogy sokszor nehéz helyzetek hozzák ki belőlem a kreatív ötleteket, mert ilyenkor kénytelen vagyok egy lépést hátra tenni az egész feladattól, és valami teljesen más utat találni a megoldáshoz. Néha sokkal kreatívabb lesz ilyenkor a végeredmény is annál, mintha zökkenőmentesen kellett volna elvégeznem a munkát. A legkevésbé akkor érzem magam kreatívnak, ha fáradt vagyok, az kiöli az eget rengető gondolatokat.

Milyen közegben vagy a legkreatívabb?
Tapasztalatom szerint a kreativitás is "ragályos", mint a félelem vagy a hősies magatartás. Szóval kreatív emberekkel körülvéve.

Innováció vagy hagyomány?
Innováció.

Mondj egy viccet!
A sas és a sólyom azzal lazulnak, hogy leugranak a sziklafalról, majd amikor már majdnem földhöz érnének, kiterítik szárnyaikat, és felemelkednek. Arra jár a medve:
- Szasztok, megpróbálhatom én is?
- Hát persze....
Medve leugrik... a sas utánaszól:
- Te medve, te tudsz repülni?
- Nem...
- Lazaaaaa, nagyon lazaaa...

Woody Allen vagy Ben Stiller?
Woody Allen.

Hogyan próbálnád megértetni egy csapat majommal, hogy mi az improvizáció?
Berögzült panelek és előre megírt forgatókönyv nélkül reagálni nem várt helyzetekre. 

Kérdés vagy válasz?
Kérdés.

...az legyek, ami...

Interjú Palya Beával

Palya Bea énekesnő, dalszövegíró. Zenéjének alapját a népzene adja, de dalaiban felfedezhetőek más zenei stílusok hatásai is. Legutóbb slammerekkel állt a színpadra. Nem áll távol tőle az improvizáció és a spontaneitás, régóta jó viszonyt ápol a Momentán Társulattal.

Interjúsorozatunk következő állomásaként Bea válaszolt kérdéseinkre.


Mi jut eszedbe az improszínházról?
Hát ti, meg az Andy Hefler, és az ő Grund Színháza, ahol én is társulati tag voltam, meg amikor a Sebő Feri tréninget tartott nekünk, és futottunk körbe pár órán át. 

Hány Momentán előadáson voltál már?
Mint felhőtlen fesztivál éjszakai egén csillag, mint első napos (Palya-udvarban) Momentánudvarban a fűszál... 

Életedben egy helyzet, amikor improvizáltál (kivágtad magad).
Egy szakítás napján egyedül ültem éjjel a Margitszigeten, jött hat kemény cigányfiú. Támadtak volna, de megelőztem őket, megkérdeztem, mit szoktak énekelni, mondták tu-ci tu-cit, bennem felbuzgott anyu vére, villamló szemekkel rájuk néztem, hát milyen cigányok vagytok ti, hogy nem tudtok cigánypergetőt, (itt megrökönyödtek), el is kezdtem énekelni, Aki kurva akar lenni.. (erre egymásra tekingettek kétségbeesetten), mire az első versszak végére értem, "Na húzzunk innen a faszba" kiáltassal elhúztak.. 

Spontán vagy előre megtervezve élsz?
Egyre jobban megtervezem, hogy mikor van az, amikor spontánul élek. 

Mi motivál a munkádban?
Hogy élettel és humorral legyen teli. Minden része, a dalok, a zenélés, a csapatban a hangulat. 
És még egy dolog: hogy őszinte tudjak maradni, az legyek, ami. És akkor ettől elkezdenek változni, mozdulni a dolgok körülöttem. 

Mikor érezted magad legkreatívabbnak életedben? És mikor legkevésbé?
Hát a lemezanyagok születése idején nagy flow van. A legnagyobb kreativitás-ölő meg a perfekcionizmus...  Nagyon sokat foglalkozom a kreativitás felszínre hozásával. Még egy módszert is kidolgoztam erre, a neve az, hogy Szeretem az ötleteimet, és tök jó érzés, hogy működik. 
Erre persze már viccünk is van belső körben, merthogy nekem mindig vannak jó ötleteim :). És ha felkiáltok, mondjuk naponta kétszer, hogy úristen van egy jó ötletem, akkor Réka (Bodnár Réka, menedzser) meg a férjem egyszerre fogják a fejüket, mert tudják, hogy akkor ezeket az ötleteket meg is akarom valósítani... 

Milyen közegben vagy a legkreatívabb?
Veletek bemelegítéskor. A gitárosommal, Tóth Pistivel a próba sokadik órájában. Rékával utazás közben, amikor a Produkció életét alakítjuk. A párommal, amikor az utazásainkat tervezzük, vagy ha autózunk és új utakat fedezünk fel a hegyekben. A kislányommal, amikor a semmittevés édes idején mindenfélét kitalálunk. A Párizs-Mexico járat 12. órájában, amikor szórakoztatjuk Lilit, és mondjuk fotósorozatot készítünk az alváshoz használt szemfedő különféle vicces felhasználásáról... 

Innováció vagy hagyomány?
A hagyomány talajából kinövő innováció. 

Mondj egy viccet!
A vélemény olyan, mint a segg - mondta Sándor Albi hangmérnökünk, amikoron leült a szarvaspörköltes tányér elé, és bekapcsolódott a zenei fejtegetésünkbe. 
Mindenkinek van. 
Majd hozzálátott az ebédhez.

Woody Allen vagy Ben Stiller?
Szerinted? Woody... 

Hogyan próbálnád megértetni egy csapat majommal, hogy mi az improvizáció?
Én azt hiszem, hogy ők impróznak egész életükben... Úgyhogy  bekapcsolódnék, és hagynám, hogy ők értessék meg velem az improvizáció lényegét. 

Kérdés vagy válasz?
Kérdés.

Azért az elismerésnek is nagyon tudok örülni

Interjú F. Várkonyi Zsuzsa pszichológussal

F. Várkonyi Zsuzsa, pszichológus minőségében már régóta szerepel a Momentán Társulat Fröccs című előadásában. Kapolcson emellett egy új szerepet is szántak neki: Főhős volt, az ő életével játszott a társulat. Ebben a szerepben is remekül helyt állt. 

Interjúsorozatunk következő állomásaként őt kérdeztük improvizációról, játékról, kreativitásról és majmokról.

Fotó: Juhász Éva

Mi jut eszedbe az improszínházról?
Az, hogy a spontaneitás ma már alig van jelen a mi kultúránkban, és hogy ez a tehetség rendkívüli – különösen, ha olyan sok tudással, széles tájékozottsággal és humorral társul, mint nálatok, a Momentán társulatban.

Hány Momentán előadáson voltál már?
Az eddig kb. 60 előadást megért Fröccs-sorozaton kívül, amelyben én is részt veszek, 10-12 előadáson.

Életedben egy helyzet, amikor improvizáltál (kivágtad magad).
Elég sok ilyen adódott/adódik. A kedvenc történetem (magamról J) 15 éves koromból származik, amikor is az énektanár új tagokat keresett az énekkarba, és én erre nem akartam időt szánni. Nyolcévi zongorázás után és majdnem abszolút hallásommal sikerült a próbaéneklést olyan hamisan megcsinálni, hogy a Tizenhárom fodor van a szoknyámon… első során sem jutottam túl, amikor is az énektanár sajnálkozva leintett: „Ülj le, kislányom…” :)

Spontán vagy előre megtervezve élsz?
Sajnos sokkal kevesebb spontaneitást engedek meg magamnak, ami az életvitelt illeti, mint amennyi az eszem szerint üdvös lenne.

Mi motivál a munkádban?
Fontos, hogy szükség legyen rám, „akarjanak”, kérjék a jelenlétemet, segítségemet – de azért az elismerésnek is nagyon tudok örülni.

Mikor érezted magad legkreatívabbnak életedben? És mikor legkevésbé?
Amikor írok, általában pszichológiai tárgyban, de még inkább, amikor a regényemet írtam. A Fröccs-ben nyújtott szereplésemmel is többnyire elégedett vagyok. Legkevésbé? Talán abban, ahogy a külsőmet, öltözködésemet „menedzselem”. Régóta álmodom ez ügyben egy olyan tanácsadóról, aki azért a személyiségemet is tiszteletben tartja, és nem akar valaki mást csinálni belőlem.

Milyen közegben vagy a legkreatívabb?
Kreatív emberek között!

Innováció vagy hagyomány?
A két dolog egyensúlyát kulcs-feltételnek gondolom. Önmagában egyik sem oké, a kettő jó ötvözete viszont csodás lehet.

Mondj egy viccet!
Két angol férfi beszélget egy pub-ban, amikor belép egy szörnyen ronda nő. Az egyik pasi odasúgja a másiknak: „My gosh, what an ugly woman!”, mire a másik: „But she is my wife!”. „Oh, I’m sorry!” – mondja az első, mire a társa: „Are YOU sorry??”

Woody Allen vagy Ben Stiller?

Woody Allen

Hogyan próbálnád megértetni egy csapat majommal, hogy mi az improvizáció?
Szerintem inkább az lenne nehéz, hogy megértsék, mi NEM improvizáció. Nem nekünk kéne őket tanítani erre, hanem nekik minket!

Kérdés vagy válasz?
Most nincs.

Kimegyek sétálni a vízen

Interjú Grecsó Krisztiánnal

Grecsó Krisztián író, költő, újságíró, dalszövegíró. Rengeteg arca van, a Momentán udvarban a Rájátszás tagjaként jelent meg: énekelt, gitározott, szövegelt. Óriási bulit csináltak szombat este, visszhangzott Kapolcs!

Interjúsorozatunk következő állomásaként az ő válaszait olvashatjátok rövid kérdéseinkre. (A képen a jobb szélső, balról: Háy János, Beck Zoltán, Egyed Péter és Grecsó Krisztián)

Fotó: Juhász Éva

Mi jut eszedbe az improszínházról?
A csodálat. És eleinte a szorongás. Szurkolok, hogy jók legyetek. De mindig jók vagytok.

Hány Momentán előadáson voltál már?
Talán öt. Meg konferenciákon láttalak benneteket, ahol mondjuk kizsigerelt dolgozókat kellett feldobni. Az igazán szép feladat.

Életedben egy helyzet, amikor improvizáltál (kivágtad magad).
Nincs legendás "védésem", utólag bánkódós, azt kellett volna mondani típus vagyok, sajnos.

Spontán vagy előre megtervezve élsz?
Végletes. Néha túlkompenzálok és mindent rögzítek, máskor egészen kicsúsznak a kezemből a dolgok, és akkor szabad a tánc. 

Mi motivál a munkádban?
Akit egyszer a mozdony füstje megcsapott, az nem tud nem írni. Írni kell, mert akkor megy az élet. 

Mikor érezted magad legkreatívabbnak életedben? És mikor legkevésbé?
Örkénnyel szólva, amikor kész egy regény, kimegyek sétálni a vízen. Aztán elkezdem javítani és fuldoklom. 

Milyen közegben vagy a legkreatívabb?
Otthon, egyedül. 

Innováció vagy hagyomány?
Fúziós konyha. 

Mondj egy viccet!
Hosszú sor áll az erdei bolt előtt. Ez a legszebb viccmondat, benne van egy egész világ.- 

Woody Allen vagy Ben Stiller?
W.A., ha kettőjük közül kell választani, de nem vagyok őrült rajongó. 

Hogyan próbálnád megértetni egy csapat majommal, hogy mi az improvizáció?
Szerintem tudják. 

Kérdés vagy válasz?
Kérdésre válasz. Káromkodásból katedrális.

VIDEÓ - Negyedik napi összefoglaló

A reggeli chill után Várady Zsuzsi és Molnár Levi pörgették fel a workshopra érkezőket. Egymásra kellett reagálni, játszani kicsit a testünkkel és a lelkünkkel. A Momentán junior csapatának Spuri című előadása alatt ismét zuhé volt, de hálistennek most az áramot nem kellett lekapcsolni, így nem is kevesen érkeztetek megnézni őket és együtt nevetni velük.

A Főhős című előadás Palya Bea főszereplésével nemcsak azért volt különleges, mert tavaly még a Momentán Társulat vendégeskedett Beánál, hanem azért is, mert ez a Momentánnak épp az 1300. előadása volt! :) Bea őszintén és bátran mesélt az életéről, a gyerekkorától kezdve a szüleivel való kapcsolatán át odáig, hogyan veszi rá a kislányát, hogy fogat mosson. A Momentán pedig játszott ezerrel!

Az este végén egy Ketten Extrát játszott Molnár Levi és Nemes Takách Kata: sátraztak a színpadon, a közönség pedig helyzetbe hozta őket. Utána ment a buli hajnalig! Köszönjük, hogy velünk voltatok és vagytok!

Mindig kérdés

Interjú Orosz Dénessel, a Poligamy és a Coming out rendezőjével

Szombaton Orosz Dénes és a Momentán Társulat közösen ötletelt a rendező-forgatókönyvíró legújabb filmjének néhány jelenetével kapcsolatban. Reméljük, a Momentán hozzá tudott járulni, hogy szuper film jöhessen létre.

Orosz Dénes válaszait olvashatjátok villámkérdéseinkre az improvizációról, kreativitásról, nevetésről.

Mi jut eszedbe az improszínházról?
Naná, hogy a Momentán.

Hány Momentán előadáson voltál már?
Legalább hetet láttam.

Életedben egy helyzet, amikor improvizáltál (kivágtad magad).
Egy gimis fellépésen a Nagy utazást szaxofonoztam épp, amikor iszonyatosan melléfújtam. Rémületemben improvizálni kezdtem. Meg voltam győződve róla, hogy zseniális jazz-t nyomok, és közben ihletetten mozogtam, mint a nagy zenészek. Utólag a barátaim megdicsérték formabontó, dadaista mozgásszínházi performanszomat, bár nem értették, mi szükségem volt mindehhez szaxofonra, amiből időnként egy beteg bárány bégetéséhez hasonlatos, értelmezhetetlen hangokat csaltam elő.

Spontán vagy előre megtervezve élsz?
Előre megtervezetten vagyok spontán.

Mi motivál a munkádban?
Az, hogy remélhetőleg olyan örömet szerzek vele másoknak, mint magamnak, és olyan dolgokról tudok beszélni általa, amik a legjobban izgatnak.

Mikor érezted magad legkreatívabbnak életedben? És mikor legkevésbé?
Azt hiszem, a Melletted című kisjátékfilmem készítése közben éreztem magam a legkreatívabbnak. Legkevésbé a Poligamy mozibemutatója után két hónappal.

Milyen közegben vagy a legkreatívabb?
A történetmesélés közegében.

Innováció vagy hagyomány?
Innováció és hagyomány.

Mondj egy viccet!
Rémesen mesélek viccet, úgyhogy hagyjuk. Jobb lesz úgy mindenkinek. Tényleg.

Woody Allen vagy Ben Stiller?
Woody.

Hogyan próbálnád megértetni egy csapat majommal, hogy mi az improvizáció?
Ők pontosan tudják, mi az improvizáció, semmi szükség magyarázatra.

Kérdés vagy válasz?
Mindig kérdés.

VIDEÓ - Harmadik napi összefoglaló

Az első hétvégénk utolsó napja is fantasztikus volt! Sokan eljöttetek hozzánk, ezt nagyon köszönjük, nélkületek nem lenne ilyen élményekben gazdag mindennap!

Velünk volt Elek Ányos a Bőröndmesékkel, Bakó Tihamér tartott playback-workshopot, Horváth Kristóf Színész Bobbal új slammerek születtek, Mörk zenélt nekünk, Czine Szilvi mindenkit megtornáztatott, Mautner Zsófival debütált a Főhős című előadás, Kovács András Péter pedig együtt imprózott a Momentánnal. Hogy csak így röviden soroljuk.

Volt sok-sok gyerek és felnőtt a gyerekkuckóban, a közös Momentán-fánk még díszesebb lett, hála nektek! Fűbenüldögélős, együttnevetős, rajzolós, pörgős, vidám, (inter)akciódús, dumaszínházas, főzős, imprós vasárnapunkat pedig egy szuper buli zárta. Rögtönzött koreográfiánkat ezúttal Nemes Takách Kata szolgáltatta. De ez immár hagyomány: a szombat esti bulizárón kezdődött minden, amikor random kialakult egy nagy közös együtt-táncolás :)

Fényképeinket a Facebookon találjátok. Nézzétek, osszátok, találjátok meg velünk magatokat! WeLoveKapolcs!

süti beállítások módosítása